2018. január 7., vasárnap

Egy újabb rejtés (GC.COM)

És végre megjelent a láda a nemzetközi oldalon. Ezt a ládát már jó régen elrejtettem, de több ok miatt is akadályoztatva volt a megjelenése.
Első sorban, hogy nem a közelemben van, eg picit távol esik a mindennapjaimtól.

A helyszín egy sziget, annak is a legvége. Egy igazi látványosság, amit úgy gondoltam meg kell mutatni másoknak is, kessereknek is.
Pontosan emlékszem a rejtésére, előretervezett rejtés volt, csak a helyszín nem volt hozzá. Mikor a parton voltunk egy kellemes kis sétát tettünk a nevezetes hely környékén. Szinte mindent megnéztünk itt, sajnos rejtekre alkalmas helyet nagyon nehéz találni itt, de hátha megmarad a láda egy ideig.
Mikor meglett a lehető legjobb pont a rejteknek, gyors koordináta rögzítés és pár fotó, majd jöhetett a feltöltése a ládaoldalnak. Pár nap alatt el is bírálták a ládát, de a több mint 1000 km távolság miatt nem lehetett megjeleníteni.
Próbáltam Én valami kitérőt ezzel szemben, de hát nem megy semmi egyszerűen és gorsan sem. Mikor már feledésbe merült, majdnem feladtam a láda oldalt, jött egy ötlet, hogy a fórumon majd keresek valami környékbeli kessert, hogy támogasson karbantartás esetén. Kis idő elteltével már jelentkezett is egy ládász, hívatkozzak rá nyugodtan.
Mikor az adatokat ismét módosítottam, a most már karbantartás lehetőségével, másnapra meg is jelent a geoládám.
Most már csak várnom kell az első bejegyzést, megvan e a láda és, indulnak e a keresések a Xi beachen. Ki tudja, talán még Én is meglátogatom ezt a helyet újra - ha kell láda módosítás, vagy csak épp arra vezet utam.
Amint van valami változás azt itt biztosan megosztom. Ennek megjelenése ismét meghozta a kedvemet pár láda rejtéséhez.

Hamarosan újra jelentkezem, bízva abban, hogy közeli ládát tudok, fogok elrejteni....

GEONEO - Luki - The Travel Bug 2017

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése